A részletekkel
kapcsolatban keressen minket.
Iskolai,
logikai és készségfejlesztõ tréningek,
foglalkozások:
Tanórákon
játékosan bemutatjuk a logikai elveket, elméleteket.
Gyakorlati foglalkozás keretén belül összeállítunk
egy erre a célra kifejlesztett logikai eszközt (ördöglakatot),
melyet közösen elkészítünk. A résztvevõkkel
együtt megpróbáljuk kitalálni a mûködését,
rendszerét. Megbeszéljük a feladvány fizikális,
optikai és szellemi hátterét, miként téveszti
meg az embert és hogyan zavarnak meg a sémák, megszokások.
Sok szempontból játékosan megvizsgáljuk
a feladványokat, s ezzel oktatjuk a résztvevõket.
A foglalkozás végén mindenki megtarthatja az
általa összeállított, elkészített
ördöglakatot és leírást.
A foglalkozáson sok más logikai és készségfejlesztõ
eszközöket is használunk, melyeket sokrétûen
áttanulmányozunk és közösen megbeszélünk,
megoldunk.
- Technika,
fizika, matematika óra keretein belül az eszközök
felhasználásával a képzések kibõvítésére
alkalmas.
-Az órai tanulmányok játékos oktatására
használhatók.
-Más törvényszerûségek felismerésében
és felismertetésében ad lehetõségeket.
-Formálja a kommunikációs készségeket.
-A közös társas megoldó készség
fejlesztésében ad lehetõségeket.
-Egy egészen egyedi oktatásmódot ad a diákok
és tanárok kezébe.
-Fejleszti a más nézõpontokból való
megközelítést.
-Az órák elméleti és gyakorlati anyagának
tárgyalásában ad kibõvíthetõ
lehetõségeket.
Fejleszti:
o Problémamegoldást váratlan helyzetekben.
o Egyéni és társas helyzetfelismerést.
o Kialakult konfliktus kezelését.
o Társakkal való kommunikációt.
o Közben megoldandó részfeladatok kezelését
o Eredményre összpontosítás készségének
fejlesztése.
o Siker kezelése, használata a közös munkában,
és ezek megélése.
vissza
a lap elejére
Középkori
püfölõ játszóház:
Harci püfölõ:
Két 60cm-es kicsit labilis fa korongon áll két
ember és egy evezõszerû bot mindkét végén,
nagy szivacs tömbök vannak zsákkal befedve. Ezekkel
kell egymást lebillenteni a korongokról. (Helyigény:
kb. 4 x 4m)
Fakanál
hoki: Egy hatszög alakú terület el van kerítve
40cm magas fa palánkokkal, melyeken kapunyílások
vannak. Ezekbe kell óriás fakanalakkal bepöckölni
a területen belül lévõ labdákat. A játékosok
a területen kívül állnak és csak a fakanállal
nyúlhatnak a terület belsejébe. (Helyigény:
kb. 5 x 5m)
Óriás
pecabot: Egy nagyméretû pecabottal figurákat
kell egy területrõl összehorgászni egy kosárba.
A pecabot 4m hosszú és egy sajátos technikával
lehet irányítani. Van rajra tekerõ kurbli és
lehet, hogy több ember is kell a kezeléséhez! :-)
(Helyigény: kb. 5 x 5m)
Fakanál
püfölõ: Egy állványon középen
van egy felerõsített kis kosár. Az állványból
kinyúlnak négy irányba fa rudak, melyek végeire
fel van függesztve egy-egy sípoló játék.
A játékokat egy félméteres fakanál
segítségével kell belepasszolni a kosárba.
Elég nagy vidámságot keltõ játék.
:-) (Helyigény: kb. 2 x 2m)
Óriás
Malmok: (két különálló pálya)
A földön egy keret által közrefogott területen
fa rudakból van összeállítva két, a
megszokottól eltérõ malom pálya. Ezekhez
vannak 40 cm méretû gomba és bábu figurák.
Ezekkel lehet a malomjátékokat játszani. Az elve
ugyan az, mint a hagyományos malomjátéknak. Az
eltérés a sajátosan egyedi pálya és
a nagy méret, ami megzavarja a játékost. (Helyigény:
(táblánként) 3 x 3m)
Logikai kínzófa:
Négy logikai feladvány található a kínzófán.
Mindegyik, különbözõ nehézségû
nagyméretû ördöglakat, melyrõl karikákat
kell lebogozni, szét kell bontani az összekötözött
federebokat, meg kell változtatni két fadarabnak a helyzetét
és fel kell cserélni két karika sorrendjét.
vissza
a lap elejére
A részletekkel
kapcsolatban keressen minket.
Logikai
és Labirintus játszóházak:
Logikai
játszóház:
Felnõtteknek
és gyermekeknek egyaránt ajánlott!
Közel
45 - 50 asztali és földre helyezhetõ logikai és
készségfejlesztõ játékot tartalmaz.
A játékok közt a szerepelnek:
-Logikai játékok, -Készségfejlesztõ
játékok, -Koordinációs játékok,
-Formakirakó játékok, -Õsi táblás
játékok,
-Finommotorika fejlesztõ játékok, -Oktató
játékok, -Egyensúlyfejlesztõ játékok.
A játékok mind fából készülnek,
néhány esetében, textil és zsinórok
kombinációjával. Mind természetes alapanyagú!
A Logikai
játszóházban alkalmazott játékok,
eszközök:
|
Tréningeken,
játszóházakban alkalmazott játékok:
|
-
Logikai játékok:
Fa, zsineg, és textilbõl készült
elgondolkodtató játékok. Nagyobb 20-30
cm-es és kisebb, tenyérben elférõ
ördöngõs, az elmét keményen
megmozgató játékok. (Sokszor a felnõtteknek
tartott tréningeken gyengébb eredmények
születnek, mint a kisiskolákban.)
|
|
|
-
Koordinációs
játékok:
Kéz mozgáskoordináció fejlesztõk,
szimmetria és aszimmetriaérzékelõ
játékok. Elõfordul, hogy nem úgy
mûködünk, ahogy mi azt gondoljuk, hisszük.
|
-
Kirakó játékok:
Mértani alakzatokból és más formákból
álló sík és térbeli kirakók.
Táblás kirakók. Látjuk és
tudjuk, mit kellene kiraknunk, de elõfordul, hogy képtelenek
vagyunk rá.
|
-
Õsi
Táblás játékok:
Õsmagyar, Kelta, Sumer, egyiptomi, Polinéz,
Azték kettõ és több személyes
táblajátékok.
|
|
|
|
|
-
Egyensúly
játékok:
Térérzékelés és láb,
test koordinációs játékok. Lépkedni,
trappolni, felemelni, lógatni, eldobni, stb.
|
|
A
játékok mind fából készülnek,
textil és zsinórok kombinációjával.
A játékok anyaga mind természetes alapanyagból
készül.
A játékok bevonata, egészségre ártalmatlan,
gyermekek számára veszélytelen.
|
vissza
a lap elejére
A részletekkel
kapcsolatban keressen minket.
Labirintus
játszóház:
|
Labirintus
játszóház tulajdonságai:
|
- Befoglaló
mérete: 7 x 7 m, magassága 2 m, (Szükséges
terület a felállításához: 10
x 10 m-es terület.)
- A
labirintust téglalap és más formákban,
akár kisebb méretben is össze lehet állítani.
(Alkalmazkodni tudunk vele az adott hely sajátosságaihoz)
- Anyaga:
2m magas fa rudak, melyek színes zászlóvászonnal
vannak összekapcsolva. (5 szín: piros, kék,
sárga, zöld, narancs)
- Sátorszerûen,
kötelekkel van a talajhoz rögzítve.
- Felállítható
füves vagy más talajon.
- Aszfalton
és kövezeten is felállítható
amennyiben van lehetõség a kötelek rögzítésére.
(virágsziget talajába, más kõ vagy
fém közterületi elemhez, más stabil
ponthoz.)
- A
labirintus útvonalai változtathatók. Akár
naponta többször is.
- Egyszerû
és bonyolult útvonalak is kialakíthatók
benne.
- A
labirintus átalakítható útvesztõnek
is szintén többféle és változtatható
útvonalakkal.
- A
játszóház távolabbi helyekre is
szállítható.
- Minden
korosztálynak ajánlott.
- Felnõtt,
céges rendezvényekre, gyermekfoglalkozásokra,
iskolai napokra, fesztiválokra és mindenfajta
rendezvényre egyaránt ajánlott. (Fõként
kültéren, de lehetõség van beltéren
pl.: tornatermekben is a felállítására.)
- A
játékok területi igénye kb. 100 m2.
(Az adott hely területi lehetõségeihez lehet
alakítani a labirintus formáját és
pályáját.)
- A
labirintusban egyszerre meghatározott létszámú
személy tartózkodhat. Erre az animátorok
figyelnek és felügyelnek a rendeltetésszerû
használatra és a biztonságra.
- A
játszóház összeállítása
nagyjából 1órát vesz igénybe.
- A
játék használata a nap folyamán
szakaszos. Pár órás nyitva tartás
után történik a pálya átalakítása
és ezután újra jöhet a játék.
A szünetekben teljesen lezárható a játék
bejárata.
|
Pár
szó a Labirintusról:
A
labirintus egy egyjáratú, ívelt (út)vonal,
amely a bejárattól elvezet a központig. Ez egy õsi,
egyetemes minta, amelyet majd minden kultúrában felleltek,
a világ minden részérõl. A labirintusok
története több, mint ötezer évre nyúlik
vissza
A
labirintus az egyik legõsibb szemlélõdõ
(kontemplációs) eszköz, amit az emberiség
ismer és használ, legyen szó akár személyes
(spirituális) fejlõdésrõl, vagy személyiség-fejlesztésrõl.
Ez az átalakulás mester-lenyomata (blueprint). Egy õsi
(meditációs) gyakorlat, amely megnyugtatja az elmét,
lelassítja a gondolatokat, elõhozza a látomásokat,
megérzéseket. Rajta keresztül támogatást
és tisztánlátást kaphatunk, vagy válaszokat
bizonyos problémákra és segítséget
a szükséges célok felállításában
a (spirituális) úton.
A
labirintus különbözik az útvesztõtõl.
Az útvesztõben kanyarok, vakfordulók és
zsákutcák vannak és az ember elvész abban
a kirakóban, amit meg kell oldani. Itt nem lehet elveszni, mivel
a befelé vezetõ út egyben a kifelé vezetõ
is.
vissza
a lap elejére
A részletekkel
kapcsolatban keressen minket.
Dominó
és Vízvezeték játszóházak:
Dominó
játszóház:
A
dominó tulajdonságai:
-
Befoglaló mérete: kb 5 x 5 m ( Az összeállításától
függ a teljes méret és forma.)
- Az elemek mérete 25 x 50 cm.
- 55 db dominóból áll.
- 9 pontos dominó.
- Anyaga: 2 cm vastag falapok, színes fapáccal
kezelve.
- A dominó pontjait megfelelõ módon összeállítva
minden darab felhasználásával, egy véletlenszerû
formába, az összes elem összeállítható.
- Felállítható füves vagy más
talajon. Aszfalton és kövezeten is.
- Iskolai versenyekre, ügyességi vagy fejlesztõ
játéknak is alkalmazható.
- Minden korosztálynak ajánlott.
- Felnõtt, céges rendezvényekre, gyermekfoglalkozásokra,
iskolai napokra, fesztiválokra és mindenfajta
rendezvényre egyaránt ajánlott. (Kültéren
és beltéren is használható)
- A játékok területi igénye kb. 40
m2. (Az adott hely területi lehetõségeihez
lehet alakítani
Fejleszti:
o Problémamegoldást.
o Egyéni és társas helyzetfelismerést.
o Kialakult konfliktus kezelését.
o Társakkal való kommunikációt.
o Eredményre összpontosítás készségének
fejlesztése.
o Siker kezelése, használata a közös
munkában, és ezek megélése.
|
vissza
a lap elejére
A részletekkel
kapcsolatban keressen minket.
Vízvezeték
játszóház:
A
Vízvezeték tulajdonságai:
- Befoglaló mérete: 5 x 5 m, (Szükséges
terület a felállításához: 6
x 6 m-es terület.)
- 108 db kétoldalt megfestett elembõl áll.
- A vízvezetéket általában négyzet
vagy téglalap formákban lehet összeállítani.
(Alkalmazkodni tudunk vele az adott hely sajátosságaihoz)
Vagy egy szabályosan elhatárolt területen
lehet összeállítani, vagy szabálytalan
formában, ahogy a felépített vezeték
darabjai irányítják a játékot.
- Anyaga: 0,5 x 0,5m-es négyzet alakú falapok,
melyekre vízvezeték formák vannak ráfestve
mindkét oldalra.
- A formákat megfelelõ módon egymás
mellé rakva, egy teljes vízvezeték alakítható
ki. Párhuzamosan több pálya is összeállítható.
A pályák a sok elágazási lehetõség
miatt egymásba is futhatnak, kapcsolódhatnak.
- Felállítható füves vagy más
talajon. Aszfalton és kövezeten is.
- A vízvezeték útvonalai változtathatók.
Többféle összerakási forma is kialakítható
az elemekbõl.
- Egyszerû és bonyolult útvonalak is kialakíthatók.
- Iskolai versenyekre, ügyességi vagy fejlesztõ
játéknak is alkalmazható.
Fejleszti:
o A térérzékelést,
koordinációs készségeket.
o Problémamegoldást.
o Egyéni és társas helyzetfelismerést.
o Kialakult konfliktus kezelését.
o Társakkal való kommunikációt.
o Eredményre összpontosítás készségének
fejlesztése.
o Siker kezelése, használata a közös
munkában, és ezek megélése.
-
Minden korosztálynak ajánlott.
- Felnõtt, céges rendezvényekre, gyermekfoglalkozásokra,
iskolai napokra, fesztiválokra és mindenfajta
rendezvényre egyaránt ajánlott. (Kültéren
és beltéren is használható)
- A játékok területi igénye kb.
40 m2. (Az adott hely területi lehetõségeihez
lehet alakítani.)
|
vissza
a lap elejére
A
részletekkel kapcsolatban keressen minket.
Kötél
akadálypálya játszóház:
A
Kötél akadálypálya tulajdonságai:
(5
éves kortól használható)
Méretei:
10 x 10m-es alapterületû, magassága 2m,
A
pálya belsejében kötelek vannak kifeszítve
mindenféle irányban. A kötelekre kis csenõk
vannak erõsítve.
A
pályán úgy kell áthaladni, hogy
a kötelekhez nem szabad hozzáérni, mert
akkor megszólalnak a csengettyûk.
Négy
nehézségi fokozatú szakasz van benne,
amit szakaszonként is megtehetünk.
Az
elsõ fokozatnál kell kezdeni és folyamatosan
haladva nehezedik a pálya. Mindenki eldöntheti,
melyik szakasznál áll meg. A szakaszok végén
van lehetõség kijönni a pályáról.
A
kötelek színérõl lehet felismerni
a különbözõ fokozatú pályákat.
(Sárga, Zöld, Piros, Kék)
Fejleszti:
o A térérzékelést,
koordinációs készségeket.
o Problémamegoldást.
o Egyéni és társas helyzetfelismerést.
o Kialakult konfliktus kezelését.
o Társakkal való kommunikációt.
o Eredményre összpontosítás készségének
fejlesztése.
o Siker kezelése, használata a közös
munkában, és ezek megélése.
-
5 éves kortól ajánlott.
- Felnõtt, céges rendezvényekre, gyermekfoglalkozásokra,
iskolai napokra, fesztiválokra és mindenfajta
rendezvényre egyaránt ajánlott. (Kültéren
használható)
- A játék területi igénye kb. 100
m2
|
vissza
a lap elejére
A
részletekkel kapcsolatban keressen minket.
Ókori
ügyességi játszóház:
Az
Ókori ügyességi játékok tulajdonságai:
(jelenleg
készül)
Kakas
kergetõ: a
Kalózkarika:
a
Óriás
korong: a
Négykarú
emelõ: a
Bolygó
dobáló: a
Varázs
ketrec: a
4
irányú gyaloglófa: a
|
vissza
a lap elejére
A
részletekkel kapcsolatban keressen minket.
Szalag-labirintus
játszóház:
A
Szalag-labirintustulajdonságai:
- Befoglaló
mérete: 10 x 10 m, magassága 1 m, (Szükséges
terület a felállításához:
11 x 11 m-es terület.)
- A labirintust téglalap és más formákban,
akár kisebb méretben is össze lehet állítani.
(Alkalmazkodni tudunk vele az adott hely sajátosságaihoz)
- Anyaga: 1m magas fa rudak, melyek színes zászlóvászon
csíkokkal vannak összekapcsolva. (5 szín:
piros, kék, sárga, zöld, narancs)
- A fa rudak a földbe vannak leszúrva és
ezekre vannak ráfûzve a színes szalagok,
melyek a szalag labirintus szakaszait elhatárolják
egymástól.
- Felállítható füves területen
vagy földes talajon. Aszfalton nincs lehetõség
a játszóház alkalmazására!
- A szalag labirintus útvonalait határoló
szalagok több színûek, ezért nehezen
áttekinthetõ az útvonal folyamatossága.
- Egy féle útvonalat építünk
ki. Az útvonalon történõ végighaladás
egy hosszabb folyamat és idõ.
- 20 kérdés van elhelyezve az útvonalak
folyamán, melyekre helyesen kell válaszolni.
- A játszóház távolabbi helyekre
is szállítható.
- Minden korosztálynak ajánlott.
- Felnõtt, céges rendezvényekre, gyermekfoglalkozásokra,
iskolai napokra, fesztiválokra és mindenfajta
rendezvényre egyaránt ajánlott. (Fõként
kültéren, de lehetõség van beltéren
pl.: tornatermekben is a felállítására.)
- A játékok területi igénye kb.
100 m2. (Az adott hely területi lehetõségeihez
lehet alakítani a labirintus formáját
és pályáját.)
Egyéb
alkalmazási lehetõségek Iskolai vagy
Céges tréningeken:
A Szalaglabirintus alkalmas csoportos versenyekre, vagy akár
csapatoknak feladott versenyek lebonyolítására.
A pálya folyamán 20 táblát
helyezünk el, melyen kérdések szerepelnek,
mindig az adott tréninghez vagy foglalkozáshoz
kapcsolódó témákban. A táblákon
a tréninghez kapcsolt kérdések vannak,
melyekhez több válasz lehetõség
van rendelve.
A szalaglabirintus induló pontjában, mindenki
kap egy számozott kérdéssort, melyen
a pálya megtétele alatt a kérdéseknél
be kell ikszelni a szerintük helyes válaszokat.
A pálya végén összesítjük
a jó válaszokat egy megoldó kulcs segítségével,
néhány másodperc alatt.
Játékos, iskolai vagy egyetemi és komolyabb
céges rendezvényeken alkalmazható. Minden
témakörhöz kapcsolható.
Könnyed, vidám rendezvényeken is vidám
csoportos szórakozási lehetõséget
ad minden résztvevõnek.
Ezekben a játékos vetélkedõ formákban,
még hatékonyabban rögzíthetjük
a kérdésekre adandó válaszokat.
Akár szakmai vagy iskolai oktató kérdések
szerepelnek a feladványokban. Legyenek ezek, történelmi,
biztonságtechnikai, mûszaki, irodalmi, matematikai
vagy más területrõl származó
próbatételek.
Fejleszti:
o A térérzékelést,
koordinációs készségeket.
o Problémamegoldást.
o Egyéni és társas helyzetfelismerést.
o Kialakult konfliktus kezelését.
o Társakkal való kommunikációt.
o Eredményre összpontosítás készségének
fejlesztése.
o Siker kezelése, használata a közös
munkában, és ezek megélése.
-
5 éves kortól ajánlott.
- Felnõtt, céges rendezvényekre, gyermekfoglalkozásokra,
iskolai napokra, fesztiválokra és mindenfajta
rendezvényre egyaránt ajánlott. (Kültéren
használható)
- A játék területi igénye kb. 100
m2
|
A
részletekkel kapcsolatban keressen minket.
Képek
rendezvényekrõl, tréningekrõl, fesztiválokról:
Még
több kép az elmúlt rendezvényekrõl,
fesztiváloktól.
A
részletekkel kapcsolatban keressen minket.
vissza
a lap elejére
|